2006 március – ekkor tarthattam a kezemben először a sminkes végzettségemet igazoló papíromat.
Ekkor végeztem és vizsgáztam le életem első sminkes képzésén.
19 évesen nagy álmokkal és tervekkel tele 2006-ban indult el az én utam. Tudatosan készültem erre a pályára. Hajthatatlan voltam. Nem tudom, mi hozta számomra ezt a felismerést már gyerekként, de már az általános iskolában kozmetikus akartam lenni.
14-15 évesen azonban azt is tudtam, hogy azon belül is inkább a sminkelés az, ami érdekel. Nem egy tini hóbort volt ez, tudtam, hogy sminkes akarok lenni, hogy sminkes leszek. Minden egyes névnapra, szülinapra, ballagásra, bármilyen alkalomra pénzt kértem, hogy majd beiratkozhassak a tanfolyamra. A szüleim főiskolára szántak, remélték, hogy majd kinövöm ezt a kósza gondolatot, hisz „a sminkelésből nem lehet megélni és nem árt, ha az embernek van egy diplomája”. A kedvükért jelentkeztem is az ELTE-re, ahova fel is vettek, azonban évet halasztottam, hogy sminkes képzésre mehessek. Ugyan szüleim elképzelése más volt, mint az enyém, ennek ellenére mindig támogattak, amiért nem győzök elég hálás lenni. Eleget téve azonban az ő elképzelésüknek, a sminkes képzés után levelező szakon elkezdtem a főiskolát. Utáltam. A hétvégi oktatások miatt a felkínálkozó sminkes munkalehetőségeket nem tudtam elvállalni. 3 hónap után a szüleim elé álltam, hogy nem megyek el a decemberi vizsgákra, nem szeretnék főiskolára járni, tényleg nem lesz belőlem soha sminkes, ha az elém táruló lehetőségekkel nem tudok élni. Nagyon eltökélt voltam. Ekkor elkészíttettem életem első képanyagát, hogy tudjam magam reklámozni. Fizettem érte. 🙂 Fogtam a legjobb barátnőmet, aki számomra a legszebb volt a világon, felkértem, hogy legyen a modellem, felkerestem egy fotóst és elkészült az első portfólióm. Sose felejtem el, a Topmodell leszek című műsort tátott szájjal ámulva és bámulva néztem és vágytam arra, hogy sminkesként én is modelleket szépíthessek fotózásokra, alkothassak divatbemutatókra. Az egyik portfóliómba készített munkámat is ebben a műsorban látottak ihlették, tele kristályoztam a barátnőmet és nagyon büszke voltam arra, amit alkottam. 😀
Székesfehérváron laktam ekkor még a szüleimmel, alig töltöttem be a 20-at. Tesóm készített nekem egy weboldalt, hogy minél szélesebb körben tudjam terjeszteni azt, hogy létezem. Akkor még nem volt Facebook sem Instagram. Nem volt más lehetőség, mint a Googgle, a szájhagyomány és a szórólapozás a városban. Interneten kutakodtam munkalehetőségek után. Minden nap beírogattam a keresőbe a „sminkest keresünk” szavakat, hátha ráakadok valami lehetőségre. Nyilván sejtitek, hogy nem volt 1000 állásajánlat, ami közül lehetett válogatni. 😀 Az elkészült képanyagom azonban már hozott is egy lehetőséget, a fotós, aki készítette megkérdezte, nem sminkelnék-e neki a fotózásokon. Rettentően boldog voltam. Heti több alkalommal jártam vele a várost és a környező településeket, ahol tablófotózásokon sminkeltem 1.000ft/fő áron. Rendben, hogy azóta eltelt 16 év, de ez az összeg akkor sem számított hatalmas bevételnek. 😀 Azonban minden egyes ilyen tablónál végigsminkeltem 10-15 lányt. Csak egy 15 perces natúr smink, így 3-4 óra alatt megkerestem 15.000ft-ot. Közben elkezdtek helyi menyasszonyok is felkeresni, alkalmakra is igénybe vették a fehérváriak a szolgáltatásaim. Majd elkezdetem az elkészült képanyagomat fotósoknak, modelliskoláknak is elküldeni. Természetesen 100 e-mailből 99 nem írt vissza, az az egy, aki igen annyit írt, „kösz nem keresünk sminkest”. De nem adtam fel. A többszáz „nyomulásból” azonban lett 1-2 olyan lehetőség, melynek köszönhetően elkezdtem Pestre járni sminkelni. Modellügynökségekhez, tv-hez. Így ingáztam Budapest és Fehérvár között. Idő közben számos fotózáson vettem részt ingyen olyan fotósokkal, akik szintén akkor indultak. A ma már TFCD néven elterjedt fotózásokon alkottunk kedvünkre olyan emberekkel, akik ma már szintén saját szakmájukban nevet szereztek, például Dévai Zoli és Gelner Lóránd. 🙂 Együtt indultunk, kezdők voltunk, lelkesek és elszántak, szívmelengető arra gondolni, hova jutottunk, megfogalmazni sem tudom ezt az érzést. Majd mindenkinek lettek megrendelői is, egymásnak vittük a fizetős munkákat is, azonban mindig számíthattunk egymásra, ha valakinek alkotni volt kedve. Kölcsönös munka és barter kapcsolat lett.
Akkoriban videót is készítettünk pár fotózásról, belinkelem nektek ide 🙂
Íme a másik 🙂
Majd ezekben a körökben szájról szájra terjedt, hogy létezem és egyre több fotós keresett meg. Minden elém táruló lehetőséget megragadtam. Akkor is, ha nem jól fizetett, akkor is, ha nap végére nem maradt semmi a keresetemből, azaz nullásan zártam egy teljes munkanapot.
Időközben elkezdtem sminkversenyekre is járni, ahol kezdetben kisebb-nagyobb sikerekkel végeztem és megismerhettem a sminkes szakma árnyoldalát is 🙂 De sosem adtam fel. 5 évet aktívan versenyeztem, számos alkalommal volt lehetőségem dobogóra állni, az utolsó versenyévemet pedig rengeteg aranyéremmel zártam.
Tapostam az utamat egyedül. Rengeteg kudarc és siker, számos fent és lent, nehézség és boldogság, öröm és bánat könny jellemezte az utam. Megtanultam, hogy egy-egy elém táruló lehetőségbe nem szabad beleélnem magam, majd akkor szabad örülni, ha már megtörtént. Így védtem magam, így tudtam lelkes maradni és nem feladni. Ez a szakma kívülről csillogó, de nem fenékig tejfel. Kívülről látva irigylésre méltó, de nem könnyű út. Sosem tudhatod, hogy akire példaképként tekintesz, milyen utat járt be. Csak azt látod sikeres, vágysz rá bárcsak te is ott tartanál, azt gondolhatod neki könnyű, hisz hova jutott. De vajon végig tudnád járni azt az utat, amit ő? 🙂 Szoktam azon gondolkodni, vajon én végig tudnám e csinálni mindazt, amin az elmúlt 16 évben keresztülmentem. Ha most valaki visszadobna 2006-ba, a tapasztalataim és a kitaposott utam ismerve vajon lenne erőm újrakezdeni és újra felépíteni az egészet? Nem tudom a választ. De azt biztos, hogy hálás vagyok minden egyes lehetőségért, kudarcért, nehézségért, sikerélményért ami idáig vezetett, hiszen ezek által lettem az, aki vagyok. Én az oktatásban találtam meg azt, ami számomra a legtöbb örömet adja. Dolgoztam évekig fotózásokon, tv-nél, divatbemutatókon, menyasszonyoztam és vendég sminkeket készítettem, azonban a sminkoktatás az, ami az én végleges utammá vált. Ahogy egy korábbi posztomban már írtam, ugyan olykor csak pislákoló lángon égő, de legtöbbször hatalmas, lobogó nyalábokon tüzelő el nem múló szerelemmel vagyok a szakmám iránt már 16 éve.
Ha kíváncsi vagy további élményeimre, tapasztalataimra, lenne kérdésed hozzám vagy tanácsra lenne szükséged a szakmában való boldogulásod illetően, tedd fel kérdésedet akár facebookon akár instagramon vagy küldd el az [email protected] mail címre és élő videóban fogom őket megválaszolni 🙂
