Ülök a kertben, és a reggeli kávémat szürcsölgetem. Hangolódom a mai napra. Tetoválni is fogok, és sminkes csoportom is lesz. A nagy meleg után jó ez a kis hűvös szellő és eső illat. Nézem, ahogy a kertben elhelyezett madáretető melletti madárfürdetőből isznak a madárkák. Rengeteg faj jár hozzánk hamizni télen, és lubickolni nyáron. És oduk is vannak kihelyezve, ahol idén 4 fészeknyi kiscinke kelt ki. Nagyon szeretem a jelenlétüket. És közben elmélkedem.
2 hét múlva szabadságra megyek. Nagyon várom. Pedig márciustól júniusig nem dolgoztam. De ez most más lesz, mert a párom is itthon lesz, és nem leszünk bezárva. Legalábbis remélem. A vírus miatt a külföldi nyaralásunk lemondtuk. Pedig már 3 éve azt mondjuk, hogy majd jövőre elmegyünk. Nagyon vártuk, hogy idén végre tényleg eljutunk. Nem sikerült. De nem szomorkodom, így is ki fogjuk hozni a pihenésből a maximumot
Kérdés mi lesz utána? Mit hoz még a vírus helyzet? Szeptembertől indulnak az új sminktanfolyamok. Lesz második hullám? Nem hagy nyugodni a gondolat. Lehet nem lesz akkora korlátozás, de milyen hatással lesz a továbbiakban is bizonyos szakmákra a korona? Vagy ha máshol nem, de Pest megye megint szigorítás alá kerül? Nem akarok ezek agyalni, ezen aggódni, de be-be kúszik a gondolat az ember fejébe, hogy mi várható még? Hogyan tervezzen így az ember? A bizonytalanság érzése nem hagy igazi megnyugvást. Hosszútávon hogy lehet így dolgozni? Az nem állapot, hogy hónapokig semmi bevétele nincs az embernek. Az nem állapot, hogy millió vállalkozás megy tönkre. Az nem állapot, hogy a szülök válnak tanárokká, zilálják ezzel szét a családot, a sok feszültség, egyet nem értés tanulás közben, emellett hogyan dolgozzon a szülő, ha még van olyan szerencsés, hogy van munkahelye?!
Rengeteg gondolat ami átfut az ember agyán. Ebben a helyzetben is szerencsésnek érzem magam. Nyilván van az önsajnáltatós rész, hogy jaj de rossz nekem. De a legnagyobb problémám ebben a helyzetben az volt, hogy meg kellett tanulnom hetekig semmit tenni, lelassulni, hobbikat keresni, és nem volt 1 ft bevételem sem 3 hónapig. De mivel hörcsög üzemmódban élek, szerencsére volt honnan elvenni. Ugyan nem erre szántam azt a pénzt, de sokaknak nem volt mihez nyúlni, és munkájuk sem volt.
Mindenki mást irigyel ebben a helyzetben. Aki robotol az egészségügyben, félelemmel telve, hulla fáradtan, az szeretne egy kis nyugalmat, mit meg nem adna egy kis unatkozásért. Aki bezárva lenni kényszerült, az vágyakozott, hadd dolgozzon egy kicsit. Aki elvesztette a munkáját, irigykedett arra, akinek van. Akinek megmaradt, és még home office-ban is dolgozhatott, azt tartják a világ mázlistájának. Mindenkinek másért nehéz, és van akinek sokkal nehezebb, mint másoknak. De ez a háború, mocskolódás, köpködés, szavakkal dobálózás, ami megy, semmi másról nem árulkodik, minthogy nagyon boldogtalan és megkeseredett nemzet vagyunk.
Én is hiszem, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa. Ne ítélkezzünk mások felett, ne irigyeljük mástól amije van. Sokkal előrébb tartana mindenki, ha a saját életével foglalkozna, ott kutakodna, ott keresné a hibákat, és nem másokat utál, irigyel, bosszankodik. Mindig azt érezteti mindenki, hogy akinek nem nagyon szar az élete, azt mit sír? Akinek helyén van az élete, annak nem lehetnek problémái. Mindenkinek vannak problémái. Betegség, anyagi, lelki, bármi. Lehetsz boldog szegényen is, és boldogtalan gazdagon is.
Hogy mit hoz még az idei év, szerintem senki nem tudja. Én csak remélni tudom, hogy nem újabb karantént hetekig. Szeretnék dolgozni, szeretnék továbbra is tanítani, hölgyeket szépíteni. Remélem lesz rá lehetőségem. Engem ez éltet.
