Élménybeszámoló Kónya Katától – a 2018-as sminkpályázat nyertesétől

    970
    sminktanfolyam pályázat

    2013-ban , 2016-ban, és 2018-ban is hirdettem egy-egy pályázatot, mely keretén belül valaki INGYEN ELVÉGEZHETETT NÁLAM egy 60 órás professzionális sminktanfolyamot. Motivációs levél megírásával lehetett jelentkezni, majd a pályázók közül én választottam egy nyertest, akinek kedvezett a szerencse.
    Nagyon sok levél érkezett annak reményében, hogy valaki álma végre teljesüljön és sminkes lehessen. A rengeteg személyes, megható és inspiráló levél olvasása után nagyon nehéz volt a végső döntést meghozni, hogy ki legyen az az egy ember, akinek talán az egész életét megváltoztatom a felajánlott lehetőséggel. Azonban minden egyes felajánlott professzionális sminktanfolyam úgy érzem, méltó helyre került és jól döntöttem.

    IDÉN EGY MÉG NAGYOBB LEHETŐSÉGET KÍNÁLTAM FEL! NEM IS EGYET 🙂
    Ennek részleteiről ide kattintva olvashatsz!
    Ennek apropóján megkértem Kónya Katát, a 2018-as pályázat nyertesét, hogy mesélje el nektek, milyen volt számára ez a lehetőség, mit adott neki a nyeremény sminkes képzés.

    Fogadjátok szeretettel őszinte írását, mely engem is nagyon meghatott.
    (Esküszöm, nem fizettem neki a leírt mondatokért :P)
    Kata szavai vágatlanul:
    „2018.Március 26-a

    sminkes, profi sminkesA nap, amire egész életemben emlékezni fogok. Akkoriban még csak sóvárogtam azért az életért, amit most élek. 26 évesen, túl egy lelkileg nagyon megterhelő időszakon, végre nyugalmat találtam egy új állásban, kicsit tisztultak a jövőbeli terveim…
    Hazaértem a páromhoz és a kutyánkhoz végre! Majd leültem a laptop elé, hogy megnézzem az aznapi történéseket… Dóri posztja ugrott fel elsőként – akit ekkor már elég rég követtem, nem akartam hinni a szememnek, ezért többször elolvastam, micsoda lehetőséget kínál! 60 órás PRO sminktanfolyam, teljesen ingyen, ráadásul nem sorsolás útján, hanem motivációs levél alapján! Azonnal szóltam – a ma már férjemnek, hogy most egy kicsit elvonulok, majd elmondom miért. Írni kezdtem, őszintén elmeséltem Dórinak a legfájóbb kudarcomat és hogy végre kitisztult a fejemben, mit is szeretnék kezdeni magammal. Elmeséltem miért is érdekel a sminkelés, milyennek képzelem, miért fontos ez nekem. Tudtam, hogy most egy lehetőség kopogtat, azonnal tenni akartam érte és szinte perceken belül el is küldtem neki a motivációs levelemet.

    Egy hétig lehetett jelentkezni, minden egyes nap nyaggattam a párom, hogy lehet túl őszinte voltam? Biztosan jót írtam, ugye? Csak ami először jött a szívemből, nem gondolkodtam sokat…

    profi smink_extrém smink

    Előtte való nyáron ismertem meg Gali Renit, akihez az unokanővérem esküvője miatt mentem el alkalmi sminkre, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a saját esküvőmre is sminkest keresek. Emlékszem azon a nyári napon csodálattal léptem be Renihez, lelkesen, mégis félve meséltem neki, hogy érdekel a sminkelés, és hogy ki is néztem már magamnak egy oktatót, ha lesz rá egyszer lehetőségem, hozzá szeretnék menni tanulni. Reni óvatosan megkérdezte kit is találtam, és mikor elmondtam neki Dóri nevét, kedvesen, megnyugodva mosolygón azt felelte, hogy ő egy nagyon jó választás 😊
    Vadul nézegettem Dóri összes posztját, ugyan mikor fogja kiírni a nyertest? Majd április 4-én mikor lezárta a jelentkezést, másnapra ígért eredményt. Egész nap izgatott voltam, jól emlékszem, mintha tegnap lett volna, pedig idén már 4 éve!

    Ültem az új munkahelyemen, akkor még szinte idegenek között, és gondoltam felugrom megsasolom mizu… Láttam a posztot, a szívem a torkomban dobogott és csak olvasta a szemem, falta a betűket…szépen sorban, de mintha felvillant volna a nevem, a párától már alig láttam és mire az utolsó két sort is elolvastam potyogtak a könnyeim…többször is elolvastam, mert nem hittem el, hogy tényleg nyertem! Most végre elkezdhetem az utam, Úrissteen! legalább negyed óráig csak ezt hajtogattam, és sosem éreztem még magam ilyen motiváltnak és izgatottnak addig! Aznap madarat lehetett volna fogatni velem, alig vártam, hogy találkozhassak Dórival, és elkezdhessem a tanfolyamot.

    Ma is meghatódva gondolok vissza erre az időszakra, mert sokkal többet nyertem akkor, mint amire egyáltalán számíthattam volna. Májusban kezdtem el a tanfolyamot, eleinte félve, majd egyre inkább elvarázsolódva. Dórit látni munka közben elképesztő volt már akkor is, minden egyes ecsetvonásában ott van az a profizmus, alázat és természetesség, ami olyannyira látszik az összes munkáján! Az órák rendkívül jó hangulatban teltek, minden egyes nap egy élmény volt! Bár ő nem tud róla, de az órái sok nehéz helyzetben segítettek lelkileg is. Arra a 3 órára teljesen kikapcsoltam és próbáltam mindent befogadni, amit csak mondott. És számtalan dologról volt szó…ha tanulni akar valaki, tőle aztán tanulhat! Nem csak egy ismert márkával dolgozik, többfélét is kipróbálhattunk, mindent részletesen elmagyaráz, bemutat, javít, ha szükséges. Az ecsetek, anyagok sokasága, mintha Willy Wonka csokigyárába lépnél…  Olyan oktató, aki mindent próbál átadni és ami fontos, soha nem érezteti, hogy kevesebb vagy nála. Mindig is az olyan tanárokat bírtam, akiknek magasan volt a mérce, hiszen ez visz előre. Dóri pont ilyen…sok éve visz előre a lendülete, akár 1-1 posztjával is.

    Reniről is csak jókat tudnék mondani! Azzal, hogy ő volt a nagy napomon a sminkesem, olyan sokat tanultam, annyi mindent tudok hasznosítani az akkor ott tapasztalt dolgokból, hogy sokkal magabiztosabban tudok elvállalni egy-egy menyasszonyt. És bár Barbit még nem volt lehetőségem megismerni, de a munkáit látva, lenne mit tanulni tőle is! 😊

    Biztos vagyok benne, hogy aki ezt a lehetőséget megnyeri, nagyon-nagyon szerencsés lesz! Mintha egyszerre kopogtatna az ajtaján a szülinapi kívánság, a húsvéti nyuszi, a Mikulás és a Karácsony is! Bármikor újrakezdeném, bárhogy, biztosan őket választanám újra!

    A 60 órás tanfolyam után elvégeztem Dórinál egy továbbképzést is, majd voltam a Renivel közösen tartott menyasszonyi workshopjukon is. Mai napig követem őket, óriási példaképként tekintek rájuk, mindig tudnak valami újat mutatni, valami egyedit és különlegeset alkotni, amit csakis csodálattal lehet nézni. Most, hogy megújult az iskola, biztosan fogunk még találkozni, hiszen nagyon sok minden érdekel mindabból, amit ők nyújtanak.

    Sokszor megkaptam már, hogy naiv vagyok és álomvilágban élek…de azt gondolom, hogy hinnünk kell a csodákban, hinnünk kell, hogy vannak még jó emberek, hinnünk kell, hogy Valaki fogja a kezünket és segít a saját utunkon, csak észre kell venni a lehetőségeinket és küzdeni értük. Mindegy mennyi ideig tart! Kitartás, alázat, szorgalom, elszántság és ilyen csodás emberek kellenek ehhez!

    Kívánom, hogy valaki ugyanilyen boldog lehessen március 10-én, mint amilyen én vagyok, mióta 4 éve elkezdhettem építeni a saját álmomat. Örökké hálás leszek ezért!”

    Kata mostani levelét olvasva eszembe jutott az annó motivációs levélként kapott sorai is. A lendülete, alázata, lelkesedése és tenni akarása mit sem változott 🙂 És pontosan ez kell ahhoz, hogy valakinek ebben a szakmában legyen helye.

    Remélem ez a bejegyzés még jobban motivál benneteket arra, hogy pályázzatok, hogy merjetek nagyot álmodni és kívánom mindenkinek, hogy találja meg az útját akkor is, ha az idei nyeremény képzésekkel kapcsolatban nem neki kedvez a szerencse.

    Előző cikkHogyan válassz sminktanfolyamot? Melyik a legjobb sminkiskola? Hova iratkozz be?
    Következő cikk16 éve a sminkes szakmában